5月15日的Bugac - Vissza a múltba应用程序分析
Bugac - Vissza a múltba
- PAZIRIK Informatikai Korlatolt Felelossegu Tarsasag
- Apple 应用商店
- 免费
- 旅游
A Bugac község határában található Monostordomb környezetében 2010 óta zajlanak régészeti feltárások, melyek azóta rendre szenzációs árpád-kori leletekkel örvendeztetnek meg minket. A monostort 1130 és 1140 között alapította a Becs-Gergely nemzetség, mely a kor kiemelkedő főúri családja volt. A nagy fontosságú hadi valamint kereskedelmi út mellett elterülő település a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza közének gazdasági és szakrális központjává nőtte ki magát. Az akkor hatalmasnak kiterjedésűnek számító és városias jellegű település pusztulását egyértelműen az 1241-42. évi Mongol invázió okozta. A tatárjárást megelőző aranykor digitális rekonstrukcióját most a Vissza a Múltba™ alkalmazás segítségével tekinthetjük meg, melyben két történelmi korszak kerül bemutatásra.
A Vissza a Múltba™ alkalmazás lehetővé teszi számunkra, hogy különböző helyszínek kiválasztható nézőpontjaiból körül nézzünk készülékünk segítségével a virtuális térben, amely az adott helyszín egyes történelmi korszakait rekonstruálja. Jelen alkalmazás a bugaci Aranymonostort mutatja be, illetve a 12-13. századi településképet.
商店排名
商店排名基于 Google 和 Apple 设置的多个参数。
所有品类在
美国--
旅游在
美国--
创建账号以查看平均每月下载量联系我们
动态Bugac - Vissza a múltba排名统计
Bugac - Vissza a múltba的 Similarweb 使用排名和Apple 应用商店排名
排名
没有可用的数据
Bugac - Vissza a múltba按国家/地区排名
Bugac - Vissza a múltba在主要类别中排名最高的县
无数据可显示
五月 15, 2026
